Ölj vagy Téged ölnek!

Rövid ismertető: The Vampire Diaries fanfiction, az 1x22. rész terasz jelenetétől. Tegyük fel, hogy Damon tényleg Elenával beszélgetett a teraszon. Tegyük fel, hogy Katherine eljátssza Elenát, de nem Damonnal, hanem Stefannal és nem egy ártatlan csók csattan el. Mi lenne akkor, ha Jeremy - Anna vérének segítségével – átváltozik? És ha egyre több gyanús ismeretlen bukkanna fel a városban? Az 1x22. rész terasz jelenetétől egyéni szálak indulnak és Damon szövege sem egyezik az „Elenának” elmondottakkal. 

Prológus: 

Besötétedett. A fények kigyúltak, egy-egy apró kis terület pedig fényárban úszott. Egy barna hajú lány hazafelé sietett, közben a telefonját szorongatta és egy hívást várt szerelmétől, de az nem akart megcsörreni. A jókedvét idegesség váltotta fel, mikor értesült a tűzről, amiben Damon és Stefan majdnem „meghalt”.

Befordult a járdán és már messziről észrevette a gyönyörű, kék tekintetet, amit oly’ sokszor képtelen volt elfogadni, amiben olyasféle tűz égett, mint még senki máséban. A tulajdonosának pedig Damon Salvatore-t választotta. Tökéletes összeállítás. Gyönyörű szemek, zilált haj, ellenállhatatlan ajkak… igen, ez Damon. A kifogástalan, vonzó, és egy „cseppnyit” makacs idősebb testvér, aki mellett – valljuk be - móka és kacagás az élet.

Rögtön felfedezte a 17 éves lányt, aki néhány súlyos táskát is cipelt. Sietett hozzá, hogy segítsen neki legalább a teraszig elvinni a súlyos batyukat.

 - Vártalak már, Elena! – vette át Damon a táskákat. – Mit hordasz te magadnál, téglát? – mosolyodott el és kinyitotta az ajtót. Egyáltalán nem voltak nehéz táskák, de viccként elment.

Elena biccentett és bement a házba, ahol azonnal lerakta a retiküljét és a kanapéra tessékelte a váratlan vendéget.

 - Jól vagy? – ült le mellé az idegeskedő lány. – Hallottam a tűzről és azt hittem, hogy bajotok esett! – Hangjából tisztán kivehető volt, hogy halálra rémült. De hogy ezt ne mutassa ki, felállt és egy pohár whisky-t töltött Damonnak a szekrény melletti italkészletből. Odavitte és átnyújtotta neki, miközben a kezeik pár másodperc erejéig összeértek. Elena beleremegett az érintésbe, de a végén visszaült a vicsorgó férfi mellé. – Megsérültetek? – „Elena, az eléggé hülyén hangzott. Hiszen vámpírok, max a karó tud nekik valami sebet okozni!” – gondolta. – Öhm… bocs, ez hülyén hangzott – pirult el. Több hónapja él már vámpírok közelében, de még nem sikerült teljesen lenyugtáznia, hogy nem eshet bajuk. – Csak tudod, nehéz az élet egy csomó vámpír mellett… mármint, nekem semmi bajom veletek, csak…

 - Szép vagy, mikor megpróbálod kimagyarázni magad! - ragadta meg az alkalmat az újabb bókoláshoz Damon. Elena szégyenlősen túrta ki a haját a szemeiből a füle mögé.

 - Damon, ezt ne. Tudod, barátok vagyunk, semmi más! – nevetett felszabadultan, és ezzel Damonból is kicsikart egy – bár nem őszinte – mosolyt. Elena is pontosan tudta, hogy Damon mindig is többet akart a barátságánál, de egyetlen lehetősége adódott: a lány mellett marad, mint barát, vagy távolról figyeli, mint reménykedő szerelmes. És az első kecsegtetőbb volt. Nem sejtette, nem is remélhette, hogy talán a lány hasonlót érez iránta, csak még ő maga sem tudja.

 - Az igazság fáj, Elena? – terült szét a kanapén. Egész testtartása sok önbizalmat és lazaságot sugárzott. Elenának nevetnie kellett tőle.

 - Legalább jól érzed magad nálam! – vonta meg a vállát a barna hajú lány. Látta, hogy Damon végigméri, közben elmosolyodik és megragad a tekintete a száján. – Ma miért nevet mindenki? Mi okod van nevetni, ahhoz képest, hogy délután majdnem grillkacsa lettél? – kérdezte váratlanul, de Damontól nem kapott semmit, csak egy szemforgatást.

 - A nevetés nagyon fontos az egészségnek és ráadásul még fogyaszt is! – magyarázta. – Nem látod, hogy mennyi rajtam a felesleg? – Felemelte a pólóját és vizsgálni kezdte a hasát. Elena is követte ezt a lépést és csodálta Damon kidolgozott felsőtestét. Érezte, hogy a vágy önti el az agyát.

 - Véleményem szerint… te így vagy tökéletes. Egy árva gramm felesleg sincs rajtad.

 - De kedves vagy. Jeremy itthon van? – váltott témát hirtelen és a mennyezetre nézett. – Nem hallok semmit, nagy a csend!

 - Akkor bizonyosan alszik! Késő van, és a felvonulás kimeríthette. Ki tudja? Furcsa mostanság és Anna még jobban rávezeti ezekre a vámpíros dolgokra – folytatta. Ekkor eszembe jutott, hogy a legtöbb vámpír meghalt a tűzben. – Anna… él még? – kérdezte egy kicsit ijedtem. Ha meghal, Jeremy… nem is tudta, mit csinálna.

 - Igen, él. Cselhez folyamodott és kijutott. De mivel cserben akart hagyni engem, van egy benyújtatlan számlám az irányába! – zsörtölődött maga elé meredve.

 - Damon, ne bántsd! – parancsolt rá. – Jeremy… megöl engem is és téged is. Tudom, nem nagy fenyegetés ez agy 165 éves vámpírnak! – emelte fel a hangját. – Szépen kérlek, ne tegyél semmi olyat, amivel árthatsz nekünk! – kérleltem szinte könyörögve.

 - Ennek az álomszép hangnak nem lehet ellenállni! – állt fel és a konyhába sétált, hogy benézzen a hűtőbe. – Meglepjük egy kis mirelit pizzával? – kedveskedett, de Elena ezt nem tartotta jó ötletnek, így lehervadt a mosoly az arcáról. – Szóval nem – dobta vissza a hűtőbe a szögletes dobozt. – De még meg sem osztottam veled azt, amiért jöttem! – kapott észbe és kihúzott egy széket a pultnál és intett Elenának, hogy foglaljon helyet. A lány örömmel el is fogadta.

 - Mily’ lovagias ma, uram! – kuncogott, mire Damon meghajolt.

 - Magáért mindent. – Ő is leült Elenával szemben, majd komolyan kezdte a mondandóját. – Komolyra fektetve a szót: láttam ma valamit a parkban és szeretném megkérdezni, hogy nem történt veled ma valami furcsa? – Elena elgondolkodott.

 - Furcsa? Néhány vámpír, egy boszorkány elkönyvelve. Más különleges dolog? Nem igazán! – tréfált, de nem igazán ért el vele hatást.

 - Ebből ne űzz tréfát, Elena! – komolyodott be teljesen Damon. Elena bólintott. – Gondolkozz!

 - Most, hogy így mondod, valaki ellopta a ruháimat, mikor levettem a régi ruhát a felvonulás után! – pattant fel Elena. – Tudsz erről valamit? – A férfi bólintott.

 - Nem voltál ma a parkban, ugye? És a fekete felsőd tűnt el? – Hevesen bólogatott. – Nem akarlak megijeszteni, de nagy eséllyel valaki visszajött ide. – Elena értetlenül meredt Damon szemeibe.

 - Ki? Kinek kellene a ruhám? – De már tudta a választ. – Katherine… - suttogott és azt hitte, leszédül a székről. – Ugye nem? Ő nem jöhetett vissza! – siránkozott teljesen kiborulva. Damon felpattant és hozzásétált. Elena arcát a saját kezeibe fogta és szemlélni kezdte a tekintetét.

 - Nem lesz semmi baj, Elena! Stefan és én megvédünk! És ha te kellenél neki, már régen megölt volna! – magyarázta, a lehető legegyütt érzőbben.

 - De téged és Stefant is bánthatja! – akadékoskodott a lány, mint aki még mindig alig fogta fel a hallottakat.

 - Ne félts minket, meg tudjuk védeni magunkat a gonosz ringyótól! – célzott a jövevényre. – Én jobban aggódom a te életedért, hiszen – bár még nem ölt meg – ő kiszámíthatatlan. Hidd el, tudom! – simogatta meg az arcát. Mindent megtett volna azért, hogy Elena olyannak lássa, amilyennek Stefant. Na, nem az unalmas, jó fiúnak, hanem egy srácnak, aki, még ha meglepő is, nagyon tud szeretni.

Elena megfogta Damon kezét és levette az arcáról, bármennyire is jól esett az érintése. A srácnak is rosszul esett egy kicsit, de Elena irányít, ő csak betartja a szabályokat, amiket a lány szab meg.

 - Damon, meg kellene beszélnünk ezt a dolgot – mutatott a férfira, majd vissza magára. – Szerinted ez így normális, hogy… macska-egér játékot játszunk? – Damon nem igazán akarta megérteni, vagy felfogni, mire akar kilyukadni a lány, így kíváncsian várta a folytatást. – Mármint, mindkettőnk számára nyilvánvaló, hogy kettőnk közül az egyik fél biztosan többet akar, mint a másik. Ez nem is lenne baj, csakhogy… én Stefannal vagyok és megbántanám, ha így egyszerűen… szimpátiát váltanék.

  - Vele vagy, de szereted is? – kérdezte váratlanul és csöppnyit idegesen a férfi. Elena felháborodottan folytatta a mondanivalóját.

 - Minek nézel te engem? Katherine-nek?! – A név másodpercekig visszhangzott az apró konyhában. Elena rögtön meg is bánta, amit mondott.

 - Jó, hagyjuk! Nagyon elértünk a tárgytól, ha észrevetted! – mutogatott Damon, de nem ült vissza, hanem Elenával szemben állt meg és figyelte a gyönyörű, barna szemeit, amiből sugárzott az együtt érzés, de mégis hidegen meredtek az ő, Damon szemeibe.

 - Rendben, hagyjuk. De miután ennek a Katherine-ügynek vége, ezt megbeszéljük.

 - Akkor még egy jó ideig kerülni fogjuk egymás társaságát – mosolyodott el Damon. – Katherine-t ismerve, nem három napra jött, sokkal inkább maradni akar majd. És egy kicsit furcsa lesz, hogy egyszerre két Elena mászkál a városban. Néha egy is sok, nemhogy kettő! – Elena mérges tekintete vezérelte a folytatásra. – Bocsi! Az ötletem: karó, egy sötét sikátor, vagy inkább egy távoli hely, Stefan-Katherine-Damon, Katherine szívében karó, a feje Stefan kezében, és a két Salvatore-tesó nagyon örül – jött Damon ihlete.

 - Aha, persze. És ebbe Stefan is belemegy? – tette keresztbe a kezeit. – És hogy csaljátok oda Katherine-t? Egyáltalán tudjátok, mi a terve? Talán azt kellene kiszedni belőle.

 - Ne légy már ünneprontó! Holnap beavatom Stefant és biztosítalak, hogy díjazni fogja az ötletet! – meredt maga elé sátánian és összedörzsölte a két kezét.

*-*

A másik Salvatore testvér a nappalijában ült és egy kis embervért iszogatott. Egy könyv hevert az ölében, Katherine egyik régi naplója. A templomban kiütött tűz reggelén írt utoljára, vérmes reményekkel, hogyan fog megszökni.

 - Hogy miért nem találtalak meg előbb! – csukta be erőteljesen a naplót és a földhöz vágta. Utána a vér következett, de az már foltot hagyott a szőnyegen. Felállt és hirtelen ajtónyitódást hallott. – Ki az? – ordította el magát, mire a szíve legdrágább kincse lépett be az ajtón. Stefan azonnal odarohant és megcsókolta, mindenféle durvaság nélkül. – Elena. Hát te? – engedte el ajkait. A lány átölelte.

 - Hiányoztál, Stefan! – olvadt bele a karjaiba. Stefan mérhetetlenül boldog volt, és abban a percben semmi sem befolyásolhatta volna ezt a dolgot. – Annyi minden történt ma és a tűz! Aggódtam – suttogott a lány. „Mintha bajod eshetett volna!” – gondolta.

Stefan azonnal kezeibe vette a kerek arcát és megcsókolta.

 - Ma éjjel mindent elfelejtünk, érted? – A barna hajú lány bólintott, majd ezt a dolgot egy újabb csókkal pecsételték meg.

*-*

Stefan Elena mellett ébredt fel másnap reggel. Boldog volt, hiszen régen tölthetett együtt egy ilyen fergeteges éjszakát szíve hölgyével, de megérte várni. Csodálatos dolog volt, ami azelőtt éjjel történt.

A kelés utáni első emléke az volt, hogy megpillantotta Elenát, aki pár felöltözve ült az ágy szélén. Stefan ott termett mellette és bár teljesen kimerült, beszélgetni akart.

 - Történt valami? Rosszat tettem? – Elena megsimogatta az arcát.

 - Fantasztikus voltál! Szeretlek, Stefan! – dőlt neki Stefannak. – Olyan sok jót kaptam, mióta megismertelek… - De itt megakadt, mert megszólalt Stefan mobilja. Nem akarta felvenni, de ha történik valami és ő nem értesül róla azonnal, baj lehet belőle. Amint megpillantotta a kijelzőt, azt hitte, szívrohamot kap. A kijelzőn ez állt: ELENA. Stefan az ágy végén ülő lányra meredt, aki szintén őt figyelte. – Valami baj van? – kérdezte gyengéden. Stefan mindent megértett, de főleg a lány szemében csillogó gonoszságot.

 - Katherine…