1492. február 07.
Katerina másnap és az azt követő napokban nem hallotta a szolgálók hangját, se szavait, amivel őt becsmérelték volna. Ugyanakkor… megrettent, amikor csak eszébe jutott: talán félnie kellene a házigazdája két fiától. Hiszen nem látta még őket, hallásból ismerhette csak, de mindenki úgy emlegette őket, mint a legtökéletesebb testvérpárt egész Angliában, akik elválaszthatatlanok és a harmónia mindig jelen van kapcsolatukban.
Ezek alapján megkönnyebbülten sóhajtott ugyan, de ezen véleményt olyasvalakik mondták, akik távol élnek ettől az ódon kúriától. A szolgálók bizonyára jobban ismerték őket és ez… már cseppet sem volt ok megkönnyebbülésre.
Aztán egy erős havazású estén a ház ura magához hívatta egy beszélgetés kezdeményezéseként vacsora előtt, így Katerina hamarabb elkészült, hogy a társalgóba sétáljon át szobájából, ahol már várta is az invitálója. – Itt vagyok, uram. Ahogy kérte tőlem – emelte fel kecsesen a szoknyáját, ahogy illet és utána helyet foglalt, de a szemét le sem vette a férfiról.
Frederic a zakójába csúsztatta kezét és komoly ábrázattal figyelte a lányt, ragyogó szemekkel, de a kék szempár inkább az ürességtől csillogott, mintsem valamiféle kedvességtől. – Kedvesem… - kezdett bele mély hangon és az ablakhoz lépett, majd széthúzta a selyemfüggönyt és kinézett a sötétedő égboltra. – Fiaim hamarosan hazatérnek. Talán csak pár nap híja már érkezésüknek, vagy pár óra – tekintett egy pillanatra Katerinára az idősödő férfi. - Nem kerülte el figyelmemet a cselédek véleménye rólad és fiaimról sem – sóhajtott egyet, de mindenféle emberi érzelem nélkül, majd lehunyta a szemeit, mintha megpróbálna valami felszínre törni, csak éppen a test és a tudat nem hagyja.
- Jól érzi magát, uram? – állt fel a lány és apró léptekkel közeledett a nyitott ablak felé, a férfi mellé. – Igen, én magam is hallottam ezeket. De jómagam nem a személyemre mondott sértések miatt aggódom – hajtotta le a fejét és lenézett a kezeire. – Sokkal inkább azon tanakodom, mit jelenthet az, hogy félnem kellene az ön fiaitól. Hisz’ mindenki oly’ jó véleménnyel van róluk, ebben a házban pedig olyasmit még nem hallottam, ami a fiai mellett állt volna – vallotta be és felnézett Frederic szemeibe, amiben már látott valamit. Mégpedig hidegséget, reszketést, de látszódott rajta, hogy ezt nem a lány jelenléte váltja ki belőle. Mintha ezt KELLENE tennie!
Ám a férfi nem is vette figyelembe a befogadott lány szavait. – Ne törődj a pletykákkal, kedvesem – szólalt meg érzelemmentesen, majd az ajtó irányába tárta ki jobb karját. – Menjünk át az ebédlőbe és fogyasszuk el csendes vacsoránkat.
Katerina bólintott és mikor elindult, érezte a férfi jelenlétét maga mögött. Mindig is furcsállotta a férfit, de feltűnt neki, hogy mindenki más kibékült már vele. Legalábbis azt úgy tesz, mintha nem érdekelné az idősödő Frederic rendhagyó viselkedése.
Pár percen belül pedig már az étkezőasztalnál ültek, Katerina óvatosan emelte fel poharát, hogy igyon egy korty bort. – És uram… - fordult a családfő felé. – A feleségével mi történt? Soha nem mesélt róla, és senkitől nem hallottam még a ház asszonyáról – piszkálta kezével az ölében lévő szalvétát és kíváncsi tekintettel meredt az asztal végén ülő Fredericre, aki nem zavartatta magát a kérdés miatt, villájával folytatta az étkezést.
Aztán pillanatok teltek csak el csupán, mikor a férfi mégis szóra nyitotta a száját, de a hangja ezúttal ijedten csengett. – Nem beszélhetek róla! Megtiltották! – súgta hevesen, szemei könnyekben kezdtek forogni, a tekintete össze-vissza járt az előtte lévő terítéken, majd felkönyökölt az asztalra és feszülten temette tenyereibe verejtékező arcát, őszülő haja össze is kócolódott, ahogy aggódóan az egyenes szálakba túrt.
- Kicsoda? – kérdezte értetlenül Katerina és közelebb hajolt a zavarodott férfihoz. De a következő pillanatban torokköszörülés törte meg a csendet.
Katerina odakapta a fejét, akárcsak Frederic, akiből hirtelen minden zavar kifutott, és az érkező férfi szemeibe nézve tekintete ismét üressé vált. Az asztalba támaszkodva állt fel és egy mosolyt erőltetett az arcára. – Fiam… - szólalt meg rekedten, majd kezét nyújtotta Katerinának és felsegítette. – Kedvesem, ismerd meg idősebbik fiamat – nyújtotta ki lassan kezét a férfi felé, aki még mindig állt egyenesen, tekintete mosolygott, akárcsak ajkai, kezeit pedig háta mögé rejtette. – Ő Klaus. Fiam, üdvözöld a hölgyet – vált bizakodóvá a férfi hangja és megállt fia előtt, akárcsak a lány.
A barna hajú lány pedig végigmérte Klaus alakját. Finom vonások, enyhe borosta, szőke hajtincsek, észveszejtően kék szemek… ez a tekintet őt is képes lett volna megigézni.
De mire bármit reagálhatott volna, Klaus már meg is fogta jobb kezét és puha ajkaihoz emelte, de a lány bele is remegett, ahogy a hideg száj kézfejét érintette. – Öröm megismerni egy ilyen szép hölgyet – suttogta kedvesen és szélesebb mosoly jelent meg az arcán.
- Öcsédet hol hagytad, Klaus? – fogta meg vállát az apja és ezzel magára vonta fia figyelmét.
- Elijah néhány napon belül haza fog térni. Akadt egy kis… - tekintett Katerina bájos arcára. – elintéznivalója, apám.
_______
Percek teltek el aznap éjjel, mire a lány álomba szenderült. De álma nem a békéről szólt. Mintha már maga előtt látta volna a másik fivért, ahogy megérkezik valahonnan, amit homály fed. És rögtön köd támadt fel, eltakarta a fákat, a ház melletti erdőt, az udvart. A jeges ajkai pedig megérintették a lány selymes bőrű kezét, a fényes haja szállt a levegőben és kihívó mosolya szinte az arcára égett.
Majd villámcsapásként érte az ébredés, az arca verejtékben úszott, ahogy felrémlett előtte az arc… mintha az ördöggel nézett volna farkasszemet. A hideg kirázta a tekintettől… - Csak álom volt – motyogta maga elé, miközben verejtékes haját söpörte ki arcából és nagyot nyelve nézett szét a szobában. Semmi olyat nem tapasztalt, ami más lenne, mégis… a hideg futkosott a hátán. – Álom… álom… - hunyta be a szemeit. A férfi bizonyára nem is így néz ki. Ez csak egy illúzió volt, ostoba tréfa a tudatalattiból. Nem ismeri azt a férfit és nem is akarja ismerni. Talán a megtestesült sátán? Akárcsak a testvére? – Valami furcsa van a tekintetében… valami nagyon furcsa… - motyogta maga elé rémülten.
_____
A véleményekért nem harapok! :)
Nekem ez megint nagyon bejött! És az tetszik a legjobban, hogy nem a szokványos Damon-Elena-Stefan trió, hanem valami más. Régi, más szereplőkkel, mégis valahol kapcsolódik a sorozathoz! Egy olyan részlet, amit mi nem láttunk teljes mértékben. Jó lett, csak így tovább, és igyekezz a következővel! :)
VálaszTörlés