Katerina egy lázálomból ébredt pár órával később. Homlokáról szakadt a verejték, ahogy teste minden egyes négyzetcentijéről is. A homlokát egy szolgáló törölgette nedves ruhadarabbal, de nem ért nála semmit. Csak forgatta a fejét, lehunyt szemekkel és próbálta látni a férfit, vagy a lényt, ami megharapta és kiszipolyozta a vérét. De ezúttal sem látott semmit.
Kinyitotta a szemeit lassan és körbenézett. Nyirkos haja az arcához tapadt néhol, a teste pedig égett a láztól. Mintha az a harapás valami betegséget váltott volna ki belőle, amit szervezete nem bírt leküzdeni.
A nő felállt az ágya mellől és az ablaknál álló férfihoz sétált. – Elijah úrfi… nincs jól a kislány. Félek, az a harapás mást is elindított a testében. Vérhiány és nem tudom, mit kellene tennem. A támadó állat nagyon csúnyán elbánt vele – vizslatta még távolról is Katerinát, majd a fiatal férfira nézett.
- Nagyon jól tudod, hogy nem állat volt, igaz? Gyakorta látssz el ilyesféle sérüléseket. De ilyesmire még nem volt példa – figyelte a lemenő napot tágra nyílt szemmel, feszes testtartással. – Elmehetsz. És mondd meg bátyámnak, hogy beszédem van vele – fordult gyilkos szemekkel a szolgáló felé. – Menj! – rivallt rá és kitépte a nő kezéből a nedves rongyot.
Majd amint távozott a szolgáló, Elijah nagyot sóhajtott és belélegezte Katerina illatát, úgy fordult felé. – A bátyám túl messzire ment veled délelőtt – kezdte el ő törölgetni a lány csapzott homlokát, de csak egy értetlen tekintettel találta szemben magát.
Óvatosan lehuppant mellé, mire megsüllyedt az ágy és így figyelte a lány sérülését. – Ilyesmit még nem láttam – nézett az elfertőződött sérülésre. Hiszen amint elkapta a lányt, már ide is hozta alig pár pillanat alatt, a szolgáló rögtön kitisztította a sérülést, de még oka sem lett volna elfertőződni… hiszen ez egy harapás. Nem érte sem kosz, se más. – A bátyám nevében kérem az elnézésedet. Nyilván nem tudod, mi zajlik körülötted. De ne hidd, hogy könnyen meg is érted majd – cirógatta meg ezúttal kezével a lány arcát és halvány mosoly jelent meg az arcán. – Fel kell készülnöd mindenre. Hogy a bátyám nem fog megállni – siklott másik kezével a lány nyakára, hogy a megnedvesített ronggyal még egyszer végigtörölje a sérülést, de Katerina felnyögött. – Sajnálom – mondta rögtön a férfi a szisszenést hallva, pedig nagyon jól tudta, hogy a lány nem fog emlékezni a szavaira és most sem érti meg, a láz mindent elmos előtte.
A férfi egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd úgy döntött, nem nézi tovább a lány szenvedését. Félt, hogy meghalna és azt nem akarta. Mivel magyarázták volna az eltűnését? Még nem is az lett volna a gond… de egy ilyen fiatal kislánynak még élnie kell.
Így hát csuklójába harapott, a vére folyni kezdett ujjain és gondolkodás nélkül emelte a lány szájához, hogy az nyelje le a folyadékot. Hallotta a kortyokat, ahogy az éltető nedű lefolyik a lány torkán. Alig pár korty volt és a sérülés össze is forrt, nem hagyva nyomot maga után. – Most már minden rendben lesz, Katerina! – suttogta gyengéden, mintha már évezredek óta ismerné a lányt és még egy apró mosoly jelent meg az arcán.
Viszont nem értett valamit. A seb összeforrt, de a láz még jobban kiütközött a lány arcán, főleg a verejték. A cseppek végigfolytak a lány arcán, jelét sem mutatva, hogy ez most abba fog maradni és meggyógyul.
Felpattant mellőle és rögtön lenézett rá, kíváncsian fürkészve Katerina arcát, majd lehajolt és a kezeibe fogta a lány arcát, aki ekkor már nyitogatta a szemeit, de az arca égett a hőtől. – Ki vagy te? – kérdezte csendesen Elijah és nem engedte a lány mogyoróbarna tekintetét. Csak egy valamit sejtett: Klaus nem véletlenül akarta ezt a lányt. – Óh, bátyám! – sziszegte dühösen és gyengéden visszafektette a lányt, ráborította a takarót, majd mikor kilépett, még egyszer visszanézett Katerinára. Volt valami abban a lányban, ezt már ő is látta. Csak nem tudott nevet adni neki.
Így hát intett az ajtóban álló fiatal lánynak, hogy menjen be hozzá. – És egész éjjel ÉBEREN vigyázz rá! – adta ki a parancsot, majd nem is várt tovább, Klaus hálószobája felé vette az irányt.
Belépett a sötét helyiségbe, ahol csak a tűz lobogott, fivére pedig a falat támasztotta. – Már hallottam, hogy jössz, Elijah! Túl hangosan istápolod azt a kislányt és szidod egyetlen testvéredet – csóválta a fejét azzal az undok vigyorral a képén, ami mindig ott játszott az arcán, ha komoly dolgokról beszéltek.
- Úgy érted, egyetlen életben maradt testvéremet? – javította ki Elijah és keresztbe tette a karjait. – Mondd csak, miért bántottad ezt a lányt? Ő ártatlan és semmiről nem tehet! Főként nem a mi problémánkról! – ébredt fel a hangja és csak meredt testvére szemeiben.
- Nem, arról tényleg nem tehet. De talán ő a megoldás – vonta meg a vállát és már csak fél kézzel támasztotta a kőfalat.
Elijah pedig megcsóválta a fejét. – Nem tudom, mit akarsz elérni, de ehhez a lányhoz még egyszer egy ujjal nem érhetsz, különben… - akadt benne a mondandója, hiszen Klaus megjelent előtte.
- Különben mi lesz? – kérdezte fenyegető szemekkel az idősebbik testvér. – Megfenyegetsz, hogy ne merjek bántani egy tizenhét éves lányt? MIÉRT? Ki a fene ő, hogy védd? Hogy a saját testvéreddel szemben az ő pártját fogd? – kérdezte gyűlölettel ittasan és feszülten túrt a hajába, majd hátrébb lépett. – Elijah, kérlek! Állj mellettem! – fogta meg öccse vállát és tekintetével kérte a férfit, hogy tegyen így, de Elijah ellépett mellőle és az ajtó felé vette az irányt.
- Ha még egyszer hozzá mersz nyúlni, esküszöm, kilöklek a napra bármiféle ékszer nélkül! – hagyta el a száját a fenyegetés, és lehajtotta a fejét. Nem tudta, mi késztette erre a mondatra, de tudta, ha valakinek, hát neki védenie kell azt a kislányt. Főleg, hogy a vámpírvér csak a sebeit gyógyítja meg.
- Rendben van, öcsém! Nem nyúlok hozzá – szólt utána. – Tekintve egy dolgot. Hogy NEM én haraptam meg a délelőtt folyamán sem! – villantott meg egy ravasz mosolyt öccse irányába, majd az ágya felé fordult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése