- Mi az, hogy nem te voltál? – fordult vissza Elijah egész testével és így próbálta fürkészni testvére arcát, ami nem árult el semmit számára. – Kérlek, beszélj! – mondta Elijah nem kis kérleléssel a hangjában, majd testvére válla után kapott, hogy maga felé fordítsa. – Ki volt, ha nem te?
- Mit vársz tőlem, öcsém? – kezdte Klaus, testvére szemeibe nézve. – Megvádolsz, és most kérsz valamit. Így helyes ez? Hol a bizalom, ami eddig még soha nem ingott meg? – kérdezte ezúttal ő, majd lehajtotta a fejét. – Menj hozzá, ápold a kicsi szívét. De ettől még nem én leszek az, aki megharapta – vonta meg a vállát ismét azzal a pimasz fintorral, ami soha nem jelentett semmi jót. – És nem tudom, ki lehetett. Bevallom, én is terveztem utána jönni, de valaki megelőzött – rántott ismét egyet a vállán, majd az ajtó felé bökött. – Jó éjt, testvérem! Holnap találkozunk és ideje lesz elbeszélgetni… apánkkal! – hangsúlyozta ki az utolsó szót erősen.
Elijah nagy levegőt vett. – A bizalom, igaz? Akkor miért nem árulod el, miért hívattad ide őt azzal a vén öreggel? – kérdezte dühtől csillogó szemekkel a fiatalabb testvér. – Jogom van tudni, mit akarsz. Mert ha nem vetted volna észre, a talaj kicsúszik a lábunk alól. Ez a lány semmiről nem tehet, inkább… - nyelt nagyot – el kellene őt engedned, vagy engednünk. Nem ezt a sorsot érdemli – bámulta a padlót, majd sóhajtott egyet.
- Elijah, mint láthatod, már valaki más is vadászik rá, szóval engedd el nyugodtan és vacsora lesz belőle. Vagy engedd, hogy maradjon itt és… nem lesz az – biggyesztette le a száját nevetségesen, majd kitört belőle a nevetés.
- Majd… lesz valahogy, bátyám! De én vigyázom rá! Jó éjszakát! – indult el ismét, de most semmi nem volt útjában, hogy ki is lépjen a szobából, és bevágja maga mögött a kemény faajtót.
Klaus pedig csak csóválta a fejét, még mindig nevetve. – Ostoba – suttogta halkan és cinikusan, majd a tűz lángjaiba bámult, egyenesen a lángok közepébe.
_________
Az éjszaka hátralévő része csendesen telt. Csak a szél lágy fuvallata érintette az ablakok üvegét, letört faágak sodródtak az udvaron, apró kis zajt csapva, de emberi füllel ez észrevehetetlennek tűnt.
Katerina lázasan fordítgatta a fejét hol jobbra, hol balra, mint akinek lidérces képek lebegnek a szemei előtt, és mindhiába a nedves törölgetés, a verejték újból és újból megjelent az arcán.
Órák teltek el, már elmúlt éjfél is, mikor Elijah arra szánta magát, hogy ismételt látogatást tesz a lánynál.
Nem kopogott, hiszen nyilván nem lett volna senki, aki válaszol, így hát benyitott és a szolgálólányhoz fordult. – Hogy van? – sétált beljebb, majd becsukta maga mögött az ajtót és feszülten a hajába túrt.
- Semmi változás, Elijah úrfi. Még mindig forró a teste a láztól és nem segít rajta semmi. Ilyet talán még én sem láttam sohasem. A seb összeforrt a nyakán, de minden más egyre erősödik és ő pedig gyengül – szomorodott el az arca és nagy levegőt véve nézett vissza a lány arcára. – Feküdjön csak le, egész éjjel itt maradok vele. Nem hagyom egyedül egy másodpercre sem – ígérte meg, de Elijah a karjánál fogva felsegítette. Nem durván, sokkal több volt a gyengédség abban a mozdulatban.
- Ideje lesz neked nyugovóra térned. Egy ember könnyedén kimerül – mosolyodott el keserűen, miközben észrevétlenül átvette a vizes rongyot a lány kezéből.
- Ha így óhajtja – bólintott a lány, majd még egy pillantást vetett Katerinára és kisétált a szobából, halkan csukva be az ajtót.
Elijah nézett utána, majd a lány felé fordította a tekintetét és akárcsak néhány órával azelőtt, odalépett mellé. – Tévedtem – vallotta be. – Talán itt vagy a legnagyobb biztonságban. Nem a bátyám tette – guggolt le az ágy szélére és így törölgette az izzadságcseppeket Katerina csapzott homlokáról, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve óvatosan felhajtotta a könnyed takarót és a lány mellé emelkedett. – Nem tudok rajtad segíteni. Pedig szeretnék – karolta át a lányt, hogy feje a mellkasánál legyen, mire észrevette, hogy a lány szemei felnyitódnak, de csak alig-alig, megszólalni talán nem is tudott volna. – Nem vagyunk emberek. Soha nem is lehetünk többé – sóhajtott és tovább nedvesítette a ruhadarabbal Katerina arcát. – A vérem nálad nem használ. Ki vagy te, hogy egy vámpír nem tud meggyógyítani?
- Csak… csak egy… egy ember… - motyogta félálomban a lány, de a szemei még mindig résnyire nyitva voltak, mire Elijah kicsit erőteljesebben elmosolyodott.
- Igen, ember. Egy gyönyörűszép ember – nézett le a bájos arcra és a puszta látvány képes lett volna őt magát is megigézni.
- Nem látok… semmit… csak… rosszat… nem akarok… ilyeneket látni… - nyöszörgött csendesen, mintha maga előtt látna egy falka szörnyeteget és fájdalmasan felnyögött, Elijah keze pedig a lány arcára siklott.
- Itt biztonságban vagy – hajtotta állát a lány édes illatú hajába, majd maga elé meredt. – Egy virágos kertben sétálsz és érzed is a virágok illatát. A mosoly ott ül az arcodon, miközben incselkedve nézel hátra, hol lehet az a férfi, aki elől rejtőzöl játékosan…
Katerina pedig hallgatta a szavakat, amik megnyugvást hoztak és maga elé képzelte mindazt, amit hallott…
Nőttek a virágok, rózsák és tulipánok virágzottak az egész kertben, a nárciszok illata bejárta az egész levegőt, keveredve a liliomok korai illatával, a nap hatalmas üstökösként ragyogta be az egész helyet, a fák zöldelltek, a falevelek pedig újonnan színt kaptak.
A lágy szellő simogatta a lány arcát, ahogy sétált a gyönyörűséges növények rengetegében, nevetve és boldogan, sejtve, hogy valaki hamarosan utoléri, és beszélgető társra akad.
Egy fa árnyékába rejtőzött, mókásan kipislogva az árnyékból, majd elnevette magát, bár már tudta, hogy ezzel felfedte rejtekhelyét. – Találj meg, és meglesz a jutalmad – jelentette ki örömtelin, és csak várt, háttal támasztva a fatörzset, behunyt szemekkel, mint egy kislány.
Majd hamarosan már jól lehetett hallani a léptek zaját. – A jutalmam? Kísértésbe ejt engem, hölgyem! – harsant fel a nevetés, majd pár pillanat múlva árnyék vetült a fa melletti avarra. – Jól sejtem, erre rejtőzöl? – érintette meg kezével a fa törzsét, majd tapogatózott egyre beljebb és beljebb, míg meg nem érintette a lány vállát. – Igen, megvagy – nevetett fel és szinte pillanatok töredéke alatt jelent meg a lány előtt, amivel csak élénk kacajt váltott ki a lányból.
És nem is telt el sok idő, mire ismét csak a futás és az avaron lévő levelek mocorgását lehetett hallani. – Hé, hát megtaláltalak, nem ér elfutni előlem! – nevetett a férfi is, majd megállt és mosolyogva meredt a lány után.
A lány is szünetet tartott, majd egy mély lélegzet után a férfi elé sétált. – Hol vagyok? – kérdezte aztán kíváncsian, de a mosolya nem szünetelt.
- Az álmaidban, Katerina! Legalábbis egy olyan álomban, amit szeretném, hogy láss. Hogy boldog légy, ne olyan nő, akinek életében se mosoly, se jókedv nincs – cirógatta meg Elijah a lány arcát.
- De nem is ismerlek. Csak… a hangodat – vallotta be Katerina lehajtott fejjel.
- Talán ebben rejlik a helyzet varázsa. Bennem megbízhatsz. Nem vagyok olyan, mint a családom többi tagja. Nincsenek hóbortjaim, csak szeretek vidám hölgyeket nézni – mosolyodott el és megfogta Katerina kezét. – És most úgy érzem, elértem azt, amit szerettem volna – fürkészte a lány arcát elégedetten.
- Igen, mindig is… ilyen életről álmodoztam. Imádom a virágokat. Imádom a fákat, a levegőt, a természetet. Az életet és nem tudnék nélküle élni – hajolt a rózsákhoz, hogy beszippantsa édes illatukat, majd Elijah is mellé lépett és leszedett neki egyet, hogy a kezébe adja, vigyázva a tüskékkel.
- Virágot a virágnak – motyogta, ahogy keze egy pillanatra megérintette a lány selymes bőrét. – Ne félj tőlem, csak azt kérem. Se itt, se máshol. Bennem bízhatsz! – biztosította, majd a mosolya egyre távolibbnak tűnt…
__________
Klaus reggel felöltözve igyekezett Frederic szobájába, hogy a beszélgetésüket megejtse. És mikor belépett, a férfi felöltözve fogadta.
- Remélem tudod, hogy majdnem hatalmasat hibáztál! – kezdte feldúltan, majd Frederic álmos szemeibe nézett. – Annyi a dolgod, hogy tartsd a szád, ha rólunk kérdez! Bár már felesleges… Elijah beszámol neki, ha jól sejtem! – forgatta meg a szemeit.
- Mit tehetnék, Klaus? Azok után, amit a családommal tettetek… hazudjak is?
- Az a dolgod, hogy hazudj! Hazudj tovább! – parancsolta meg, majd a férfi elé lépett és a tekintetét Fredericébe mélyesztette. – Találj ki valamit a feleségedről. És mondd azt tovább, hogy az apánk vagy. Ha nem, a feleséged tényleg halott lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése